Alapműveleti Matematikaverseny
2018

Somogy megyei eredményhirdetés

2018.04.28. 08:50 | nincs kapcsolódó kép | nincs kapcsolódó dokumentum
Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz
AMV 2018 Somogyi eredményhirdetés

Április 26-án volt az ünnepélyes eredményhirdetése az Alapműveleti Matematikaverseny Somogy megyei fordulójának a Marcali Művelődési Ház nagytermében.

Somogy 27 településéről, 39 iskolából 670-en versenyeztek, az ünnepélyes díjátadásra 35 tanuló kapott meghívást a megye 12 településének 17 iskolájából. Marcali környékről a balatonszentgyörgyi Varga Réka 7. osztályos a 4. helyezett lett, Pápai Dániel (Marcali, Mikszáth) 6. osztályos tanuló különdíjas lett.

A díjakat város vezetői és az önkormányzat képviselői és támogatói adták át. Bödőné dr. Molnár Irén címzetes főjegyző, Kissné Molnár Ágnes bizottsági elnök, Kocsisné Buzás Anita testületi ügyintéző, Németh Ildikó referens, Dr. Sütő László polgármester, Bereczk Balázs alpolgármester, Szilágyi István főigazgató.

Györei István, a Mikszáth Iskola igazgatója köszöntötte a meghívott tanulókat, szülőket, tanárokat és vendégeket. Beszédét Pach János matematikus szavaival összegezte:

„Aki matematikát tanul, az a tűzzel játszik. A matematika könnyen lenyűgözi, elcsábítja, rabul ejti az embert. Csodálatos titkokat rejt, melyek egyike-másika kis szerencsével és kemény munkával megfejthető. A megvilágosodás pillanatának katarzisa semmivel sem összehasonlítható, felemelő érzés.”

Az ünnepi műsorban szerepelt a Városi Zeneiskola Reneszánsz Vonósegyüttese tanáraik Kósiné Kockás Magdolna és Lakatos Erika közreműködésével, valamint Varga Beáta tanárnő énekelt velük. Sőt Bán Gyöngy Beáta tanuló hegedűn és Haág Liliána tanuló zongorán Mozart művet játszott – felkészítőik Kósiné Kockás Magdolna illetve Krishtop Pavel volt. Beke Marcell 8. osztályos tanuló Kosztolányi Dezső versével kápráztatta el a közönséget. Tanára Stamler Edit.

A verseny honlapján elérhető a díjazottak listája.

2018
máj.
01.   Országos döntő
Május hónapban 1 db esemény van